Borús lelkek
eszter 2006.06.14. 20:06
Olvass.... saját szerzemény
Furcsa voltál. Távoli és homályos. A hajam csapzott, a cipőm sáros. Vártam rád türelemmel, égő szerelemmel, De elfordultál, s tőlem a szél fútt el.
Emlékszem arra, ahogy öleltél, Ahogy csókoltál, simogattál s becéztél. De ez most oly távoli, elérhetetlen, S te nem segítesz, hogy újból így legyen.
Megértelek, tudom, hogy a világ fáj, És hogy mennyire idegesít az a sok hazug száj. Valahányszor erről beszélsz s elmélkedsz, A szemed villámlik, s minden mást elfeledsz!
Szidod a világot keserű szívvel, Lehajtott fejjel küzdesz egy könnycseppel. S én csak nézlek, nézlek, szívem megszakad, Ó, bár tudnám, hogy oldjam meg gondodat!
A csók, a kényeztetés nem segít, A jó szó, a megértés tán javít? Te csak nézel a földre, aztán rám, Majd szád kérően ennyit rebeg: ne haragudj, drágám!
Én nem haragszom. Szívem nyugodt, engedelmes. Lelkem itt belül most nagyon csendes. Tudd, hogy várok rád forró szerelemmel, És titkon mindig kutatlak vágyakozó szívemmel.
|