Hiányzol
eszter 2006.06.28. 12:10
Az első olyan vers, ami hiányról szól.
Hiányzol
Telve szerelemmel a forró nyárban, Egyedül ülök a fülledt szobában. Furcsán vagyok, nagyon furcsán, Napfény tűz be a szoba ablakán. Számolom magamban a napokat, S szavakkal teleírom a naplómat. Gondolatok, töredékek, mondatok, Mindről számot adni rég nem tudok. Apró görcs a tenyerem mardossa, Izzadó homlokom nincs, mi lemossa. Zaklatott lelkem minden zugát bejárod, Ó, úgy fáj már a hiányod! Sárgák a hangok, ijesztők a falak, Gondterhelt a nappal, száradnak a tavak. Kavarog a lét, hiányol szüntelen, Hideg az ágyam, ruha van testemen. Kínlódok magamban, érted kiáltok, Álmomban nem tudom, mit csinálok. Kereslek, kutatlak, folyton, szüntelen, Hajnalban az álomból felébredem. Mosolygok, mert látlak, itt vagy velem, S megint kacsintva megfogod a kezem. Elviszel messzire, távol a forrótól, Ahol a hűs felhők közt úszunk a boldogságtól.
|