CXXXII
Shakespeare 2006.08.05. 16:07
Szemeid szeretem, s ők, szánakozva, Tudván, hogy megvet s úgy gyötör szíved, Feketébe öltöztek, s most kínomra Mint édes gyász vetik részvétüket.
S bizony, nem illik a nap ifjú vére Jobban kelet szürke orcáihoz, S az a telt csillag, komoly nyugat őre, Esténkre féloly dicsfényt sem poroz,
Mint amennyire arcod dísze két Gyászoló szemed. Ó, gyászolna így Szíved is, hisz a gyász teneked ék!... Hordd mindenütt a részvét színeit,
S megesküszöm: a szépség fekete, S rút, akinek nem tied a színe.
|