CXXXVIII
Shakespeare 2006.08.05. 16:02
Ha esküszik a nő, hogy hű s igaz, Hiszek neki, bár tudom, hazudik: Tartson gyereknek, ki nem sejti az Élet s a világ finom cseleit.
Ifjúnak vél - vélem hiún - noha Tudja, hogy delem mögöttem maradt, S hiszem, bambán, hogy szent álnok szava: Így öljük duplán az egy igazat.
Mért nem vallja be, hogy csak ámít engem? S mért nem mondom én, hogy öreg vagyok? Ó, áltatni legjobb a szerelemben, S a vén kedvesnek fáj, hogy éve sok.
Ezért hazudik nekem, s én neki, Vétkünk a hazugságot élvezi.
|