CXXII
Shakespeare 2006.08.05. 16:17
Agyam rejti ajándékod, a naplót, S az őr emlékezet írja tele, Hiú dolgok rangjánál maradandóbb, Mely nem múlik el soha, sohase;
Vagy legalább a Természet parancsa Míg élni megtűr agyat és szívet S részét belőled míg mind át nem adja A rágó feledésnek: él híred!
Nem kell, hogy szerelmed jelekbe öntsem, S kicsi is neked az a foglalat: Túladtam hát rajta, s abban a könyvben Bízom, mely téged jobban befogad.
Eszközzel őrizni emlékedet Az volna, hogy elfelejtettelek.
|