CXXXIV
Shakespeare 2006.08.05. 16:05
Most hát bevallottam, hogy ő tied, És én önkényed záloga vagyok; Én veszhetek, de másik énemet Vigaszomra, ugye, visszaadod?
Nem, nem adod; s ő nem vágyik reá, Te, mohó, és ő, jósággal teli: Csak kezesként s értem írta alá A kötvényt, mely ily erősen köti.
Szépséged biztos rabját akarod, Uzsorás vagy, ki csak haszonra ád; Értem járt közben s te lefoglalod: Saját hibámból vész el a barát.
Elveszett máris: mindkettőnk rabod; S teljes túsz ő, s szabad mégsem vagyok.
|