Sejtés
eszter 2006.07.05. 20:49
Eléggé összeszedetlen, de ilyen kedvem volt...
Sejtés
Írnék én, de nem tudok, Lelkemből elfogytak a gondolatok. Kietlen a táj, hosszú, végtelen, Minden olyan személytelen. Úsznak a lelkek fel-alá, Vánszorog a halál és vár.
De valami rosszat sejtek. Távol van, mint a boldog, régi estek. De itt van elbújva, csendesen, S nem akarom, de keresem. Néha kutatom, fordulok, De pillantásom mindig elkapom.
Nagyon ravasz. Les, figyel, S valamit gondosan tervel. Titkon szuszog és izzad, Reszketeg teste elenünk fárad. Tudom, hogy megteszi, akármit is akar, És előle nincs olyan pajzs, ami eltakar.
A miértet már le se írom, Hisz' tudom, e kérdés ősi átkom. Válasz sosincs, csak kérdés, Amit néha betemet a feledés. Így hát költök tovább, ha tudok, S lesz, ami lesz, elé majd bátran kiállok.
|