CXXV
Shakespeare 2006.08.05. 16:13
Mit érne baldachint tárnom föléd, Külső dísszel külső hódolatot, Vagy raknom az öröklét talpkövét, Mely múlóbb, mint a parlag s a romok?
Nem láttam-e, tönkre hogy ment a forma Híve lassan a túlnagy kamaton? -: Jó étkét édes ízért tékozolta, Szemén át tűnt el a koldus haszon.
Hódolat hadd legyek én a szívedben, Amit áldozok, szegény, de szabad: Nem mesterkélt, ocsúval keveretlen, S kettős cserével érted engem ad.
El, bújtó suttogás! a tiszta lélek Ostromod tetőpontján ráz le téged.
|