Rapszódia
eszter 2006.06.13. 15:10
Hogy milyen csapongó is a lelkem, az ebből a versből látszik...
Egyszerű a kedvem. Egyszerű és boldog. Tudom, hogy szeretsz, nincsen most gondom. Hasalok az ágyamon, támasztom a fejem, Miközben rólad álmodom és a jelent lesem.
Fejemben egy dal megy. Itt zümmög a fülemben, ahogy méh dong a kertemben; behunyom a szemem, most már én is dúdolom, halkan, és azt képzelem, hogy hallod dalom.
Előjönnek édes emlékek most rólad s rólam, miközben énekmbe kapcsolódik a madárszólam! Mosolygok és felnevetek. Boldog vagyok, ezt teszem , aztán lassan elveszítem a fejem...
Megint te. Te, te, te. Mindig te. Hetek óta te, meg te, meg te. De én ezt szeretem, ebből élek, s melletted sosem érzem, hogy akár bármitől is félek.
Szeretlek. Nagyon. Ahogy még soha senkit. Hopp, a madarak hirtelen elhallgattak odakint. Érzik ők is, hogy ez komoly dolog, érzelem, s nem holmi csipp-csupp gyerekszerelem.
Ugye, te is érzed? Ó, mondd, hogy vágysz rám, úgy ahogy én rád nappal s minden éjszakán! Várj... nem kell mondanod, mert két szemed elárul; s ha belenézek, ez a világ szívemnek kitárul.
|